Szórakozás

Apja kiköpött másához megy férjhez Kurt Cobain lánya

Hamarosan oltár elé áll a félistenként imádott Kurt Cobain lánya, méghozzá apja hasonmásával.

Fiatal kora ellenére elég sokat szenvedett már Frances Bean Cobain. Apját, Kurtöt elveszítette, mikor húsz hónapos volt, anyja, Courtney Love pedig tizenhét éven keresztül keserítette az életét. Ám mióta hatóságilag függetleníttette magát a Hole frontasszonyától, jobb sora nem is lehetne. Aminek egyik fő oka, hogy lovagja, Isaiah Silva megkérte a kezét. Legalábbis a Facebookon – ahol mindketten álnéven vannak fent – megváltoztatták a családi állapotukat jegyesre. Illetve Silva zenésztársai és barátaik is megerősítették a hírt. Valamint a tizenkilenc éves Cobain lány bejegyzései szintén arról szólnak, hogy összeköti életét eddigi legnagyobb szerelmével.

A képzőművészként és modellként is egyre sikeresebb Frances, illetve a Rambles frontembere két éve találtak egymásra, és azóta tényleg szó szerint elválaszthatatlanok. Ugyanis mindenhol csak együtt mutatkoznak, és el sem engedik a másik kezét. Tehát óriási a szerelem köztük. Csupán az zavaró egy kicsit rájuk nézve, hogy Isaiah Kurt Cobain kiköpött mása. Vagyis Francesben munkálkodik egy szép nagy adag apakomplexus is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik