Szórakozás

Legcikibb celeb – íme az eredmények

Háborús helyzetben is leírjuk, hogy ki lett szavazásunk első helyezettje. De nem itt. A cikkben.

Az van, kérem, hogy háborút robbantottunk. De tényleg. Történt ugyanis, hogy nemrég úgy gondoltuk, Önöket kérdezzük: véleményük szerint ki volt a legcikibb celeb 2011-ben. Írtunk mi oda neveket is, meg mindent, vicces(nek szánt) leírásokat, melyekkel nem titkolt célunk volt, hogy vitát generáljunk és bátorítsuk olvasóinkat, hogy bökjenek. Böktek is. Több mint 40 ezren. Még mi sem számítottunk ennyi szavazóra.

A listával azonban lavina indult: a sárga pólót már a voksolás elején magához ragadó VV Éva rajongótábora ugyanis pestiesen szólva kiakadt szavazásunkon. Főként nem azon, hogy a hajcsavargató-fetrengő-borkedvelő leány neve szerepelt listánkon, hanem azon, hogy egy másik celebritásé, bizonyos VV Gigié nem. No, kérem, aki eddig nem követte figyelemmel Baukó kisasszony és nemezise, Rácz Ildikó párharcát, az most ugorjon egy bekezdést, mivel álmában sem gondolná, milyen gigászi küzdelem folyik itt a népszerűségért. Egyikük megosztotta a szavazásos linkünket, másikuk ezt támadásnak vette, aztán egymásnak estek, majd nekünk és szanaszét lövöldöztek csőre töltött vízipisztolyaikkal. Pedig azért valljuk be, esélyes, hogy jövőre már a néhány Facebook-fanon és idült Story-olvasón kívül senki nem fog e két hölgyre emlékezni. Szerintünk legalábbis. Meg azon is jó lenne gondolkodni, hogy aki a valóságshowban való szerepléstől és megélhetési celebléttől várja a „nagy kiugrást”, arra sajnos rávetül az átmeneti rivaldafény. Ami viszont néha éget. Csúnyán. Ez van.

Tehát a lényeg: a fanok kiakadtak, vicsorogtak, asztalt vertek meg ki tudja mit – volt anyázást, személyeskedés, ujjal mutogatás, fenyegetés. Majd elmúlik… Nekünk azonban sajnos ki kell mondanunk – most jön a dobpergés – a Hír24 „Ki 2011 legcikibb magyar celebje?” szavazását Baukó (VV) Éva nyerte!

Következzenek a számok. Az első három helyen – a szerkesztőség jósasszonyi ambícióit porba tiporva – nem csak valóságshow-hősök szerepelnek. A magyar naptárbiznisz nagyasszonyát ugyanis nem is olyan könnyű leszorítani a dobogóról. Kiszel Tünde a második helyre kúszott fel a – most már inkább jelzők nélkül illetett – VV Éva után, megelőzve a szexkiborg görögöt, Alekoszt. A machónak csúfolt Cristofel is egész jó helyezést mivanöcsémezett össze magának úgy, hogy egy orrhosszal került a jóvágású Hajdú Péter elé. A szörnyszinti-horrorpop megalkotója, a szőke hogyishívják hatodik lett, utána következik a fegyencjárat, majd a színpadáztató Keresztes Ildikó és a gyanúsan rövid hajú Tatár Csilla. Őket követi az egyéb és… Kedves Olvasóink! Most tényleg? Önök nem értékelik Édenaranypart Istvánt? Az eszét neki? Meg a sunázását? Nahát, kérem! Tehát ő lett az utolsó, mindösszesen 0 százalékkal, néhány szavazattal megmentve Nyíregyháza becsületét.

Itt van egy táblázat, hogy lássák:

A voksokat köszönjük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik