Szórakozás

Hibázott a csatorna? Ezért ki kellett volna zárni a valóságshow-szereplőt?

Mása miután még nem vált el a férjétől, így nem is játszhatna az ÖsszeEsküvőkben. Annál is inkább, mert a nyertesek a műsor végén házasságot kötnek – ami az ő esetében bűncselekmény lenne.

A váratlan helyzet nagy port kavart a nézők körében is, a legtöbben Mását tették felelőssé a kialakult helyzetért, ami érthető. Valóban hihetetlen, hogy a kétgyermekes édesanya nem tudta, hogy nincs a birtokában a válást igazoló hivatalos okirat. Az orosz származású játékos azt állítja, a válási folyamat már elindult, és ő azt hitte, hogy már jogilag is elválasztották férjétől.

Mint már megírtuk, a TV2 ennek ellenére nem zárta ki Mását, a valóságshow-szereplő kapott még egy lehetőséget arra, hogy pontot tegyen a házasságára.
A csatorna „engedékenysége” azonban nem tetszik a nézőknek, és még az eddig Másának szurkolók is úgy vélik, a lány hazudott és csalt, így nincs helye a Rezidencián.


Fotó: TV2

Nem kerülte el a figyelmünket az egyik hozzászóló érdekes felvetése sem. „Mása-TV2= 1:1, Jogilag nem zárhatta volna most ki a TV2 Mását. Ha megteszi a TV2 ezt, akkor Mása – ha bíróságon megtámadja ezt a TV2 mulasztására hivatkozva, – megnyeri a pert…” – olvashatjuk az ÖsszeEsküvők facebookos oldalán.

A Hír24 jogi szakértő segítségét kérte. Arra voltunk kíváncsiak, a csatornának vajon kötelessége lett volna-e utánanézni a játékosok előéletének. „Arról, hogy valaki házasságban él-e, nincs központi nyilvántartás, már csak ezért sem, mert bárki, a világ bármelyik helyén házasodhatott. A családi állapot nem egy ellenőrizhető személyi adat, így a felelősség egyértelműen Másáé. Ha nem derül ki, hogy férjnél van, és a játékot megnyerve házasságot köt, bigámiát követ el, ami egyértelműen bűncselekmény. A Btk. szerint aki házasságának fennállása alatt újabb házasságot köt, vagy aki házassági kötelékben levő személlyel köt házasságot, bűntettet követ el, és 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Azonban attól függetlenül, hogy a házasságkötés a TV2 valóságshow-jában történne, a csatornát nem terhelné jogi felelősség” – mondta el a szakember és azt is hozzá tette, hogy a már házasként megkötött második házasság nem csak bűntett, de nyilvánvalóan érvénytelen is.

A csatorna a Rezidencia lakóit is bevonta a döntésbe, és – Ircsi kivételével – a játékosok szerint Másának jár még egy esély. A menyasszonyjelölt így mégis marad, és elfogadta, hogy a produkció segít neki a válásában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik