Szórakozás

Biszexuális a magyar valóságshow férfi szereplője?

Megdöbbentő dolgot állított a TV2 Esküdj! című műsorában egy magát Ferinek nevező fiatalember. A telefonáló kijelentette, az ÖsszeEsküvők Szilója a saját neméhez is vonzódik.


Fotó: TV2

Feri azzal telefonált be a valóságshow késő esti háttérműsorába, hogy bár nem közeli barátok Szilóval, de gyakran járnak ugyanarra a szórakozóhelyre, így látott már egyet s mást. A srác azt állította, a Rezidencia vőlegényjelöltje olykor félreérthetetlen szituációba keveredik más fiúkkal, így minden bizonnyal biszexuális. „Nem véletlenül öltözik be női ruhába” – tette hozzá, utalva arra, hogy Szilo nemrégiben Renikét parodizálta a műsorban.

Kíváncsiak voltunk arra, hogyan vélekedik a hallottakról Sziló édesapja, Tihamér. A férfi elmondta, hogy fogalma sincs ki lehetett a telefonáló, de valószínű olyan valaki, akit mindenáron hajt a szereplés utáni vágy, és akár hazugságok árán akarja felhívni magára a figyelmet.
„A fiam mindig is sikeres volt a lányoknál, így elképzelhető, hogy egy olyan fiú telefonált, aki ezt irigyli, és most rossz színben akarja feltüntetni Szilót” – mondta el Tihamér. Az édesapa elárulta, hogy Szilo még otthon él, és bizony sok lány megfordul nála,  így egészen biztos benne, hogy fia a gyengébb nemhez vonzódik. „Ha a fiúkat szeretné, szülőként azt is elfogadnám, de nem így van” – szögezte le.

Szilo édesapja elmondta, hogy amikor hallotta a telefonálót, nagyon dühös lett, de már túltette magát a szerencsétlen ügyön. Azt is megtudtuk, hogy Szilveszter barátai mindenképpen elő akarják keríteni Ferit, hogy felelősségre vonhassák aljas tettéért. Egyikük a késő esti Esküdj! című műsorban védelmébe vette Szilót, és elmondta, hogy egészen biztos benne, hogy a fiú csakis nőkkel  tart fenn szexuális kapcsolatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik