Szórakozás

Bíróság előtt az RTL-es főnök Győzike miatt

Kolosi Péter sem tudja, hova lett a show-man pénze, a csatornánál mindenesetre nem reklamált a gázsija miatt.


Fotó: MTI / Komka Péter

Az RTL Klub sem tudja, hogy hova tűnt Győzike pénze, de arról biztos tudnának, ha nem kapta volna meg – ezek az új fejlemények Gáspár Győző adócsalási perében, számolt be mai számában a Bors.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Salgótarjáni Városi Ügyészség egy showműsorbeli szereplés kapcsán adócsalással és magánokirat-hamisítással vádolja Gáspár Győzőt és feleségét, bűnsegédként pedig egy vállalkozót. A vádirat szerint a házaspár 22,2 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek azzal, hogy kijátszották a személyijövedelemadó-fizetési kötelezettséget.

A hétfői tárgyaláson két pénzügyi szakértőt hallgatott meg a bíróság. A szakvéleményekkel azonban nem volt elégedett Győzike ügyvédje, dr. Czudar Sándor, aki ezúttal is azzal érvelt, hogy nincs kézzelfogható vád, így tulajdonképpen ügy sem, hiszen a vádlottak tagadják, hogy elkövették volna bűncselekményt, mert nem jelent meg olyan jövedelmük, amellyel kapcsolatban az adót eltitkolták volna. A bizonyítás pedig épp ezt a körülményt vizsgálja – írja a lap.

A bíróság beidézte az RTL Klub programigazgatóját, Kolosi Pétert is, aki csak annyit mondhatott, hogy a csatorna teljesítette szerződését.

“A pénz útját természetesen már nem követte a csatorna, de tudnánk róla, ha nem érkezett volna meg a megjelölt számlára. Győzikééktől ugyanis semmiféle panasz nem érkezett. Az RTL Klubnak csak annyi volt a dolga, hogy az a cég, amelynek utal, valóságos és legális vállalkozás legyen” – mondta el tanúvallomásában az RTL Klub programigazgatója.

A tárgyalás január 16-án folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik