Szórakozás

Gusztustalanul viselkedik és aljas a VV játékosa?

Úgy tűnik, hogy a helyesnek nem igazán mondható VV Péter egyszerre több vasat tart a tűzben. Melindát hitegeti, miközben Verát öleli.


Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

Milyen érzés lehet látni egy nőnek, hogy a férfi, akit szeret, más nővel bújik ágyba? VV Melinda jól tudja ezt. A korábban gazdag férfiakból élő lány komolyan hitt abban, hogy végre igaz érzelmekre talált, de úgy tűnik, csúnyán arcra ejtették. A fátyolos hangú exjátékos már a villában közelebb került a valóságshow-veteránhoz, aki viszont szépen beültette a hintába. Még azt is megbeszélték, ha a fiú számára is véget ér a játék, közös programot szerveznek. Melinda félve, de reménykedő hangon mondta, elképzelhetőnek tartja, hogy Péterrel való kapcsolatából több is lesz, mint barátság.

Reményei azonban egyre inkább szertefoszlani látszanak, ugyanis a fiú a villában Verával kezdett kavarni. Ágyba vitte a leányzót, akivel állítólag nem szexelt, ám láthatóan egészen közel, egészen egymás nyelvéig kerültek egymáshoz. Persze egyáltalán nem tartjuk kizártnak, hogy Péter csúnyán átveri az érzékeny lelkű hölgyeményt. A háta mögött ugyanis többször gusztustalanul kibeszélte már. Nem tartanánk meglepőnek, ha kiesése után nők százai várnák a villa kapujában az egyébként jó testűnek cseppet sem mondható férfit. Persze nem azért, hogy ráugorjanak, sokkal inkább azért, hogy leverjék rajta azt, ahogyan a lányokkal viselkedik.


Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

Ajánlott videó

Olvasói sztorik