Szórakozás

Rejtélyes terhesség: Carla Bruni 18 hónapja várandós?

A sajtó szerint már körülbelül ötször világra jött Carla Bruni és Nicolas Sarkozy gyermeke, pedig igazából nem akaródzik neki kibújni.


Fotó: Northfoto

Csupán Angelina Jolie és Jennifer Aniston volt többször terhes Carla Bruninál a nemzetközi sajtóban megjelent álhírek alapján. Sőt, Carla jelenlegi áldott állapotát is jóval hamarabb jelentették be “hivatalosan” különféle fórumokon, mint ahogy egyáltalán a pici valójában megfogant volna. Ha az első hírek igaznak bizonyultak volna, akkor az egykori modell-énekesnő már tizennyolc hónapja hordaná a szíve alatt második fiát, ami mindenki által könnyen belátható badarság.


Fotó: Northfoto

A francia elnök apjának múlt havi kijelentése pedig új témát adott a pletykagyárosoknak. Sárközy Pál arról beszélt a lapoknak, hogy Carla egyre jobban szenved a terhességtől, illetve a dohányzás és az alkohol hiányától, ezért mindent elkövet majd, hogy a gyermeke a tervezett időpontban kibújjon. A gyermek azonban fittyet hány arra, hogy október elején kellett volna a világra jönnie, ugyanis a szóbeszéddel ellentétben még mindig nem született meg. Így a kisfiú az anyukája pocakján túl még mindössze az internet világában, kósza hír formájában létezik, hála a belga bloggereknek, akik valóságos Twitter-cunamit indítva elterjesztették a napokban, hogy  a kis Vadim megszületett. Ennek több hazai és külföldi site is bedőlt, pedig az olasz szépséget még igencsak terhesen kapták lencsevégre szerdán.

Az azonban tény, hogy valóban meg kellett volna már születnie Nicolas Sarkozy és neje első közös gyermekének, ám úgy tűnik, neki egyáltalán nincs kedve megkezdeni életét ebben a kegyetlen világban, ahol a szülei hazájuk legkevésbé kedvelt személyei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik