Szórakozás

Üzenhet a börtönbe Stohl Andrásnak

Nyílt titok, hogy a Reggeli műsor SMS-csíkján rendszeresen küldenek üzeneteket a raboknak rokonaik.

Mint arról korábban beszámoltunk, a 10 hónapos letöltendő börtönbüntetését október 5-én megkezdő Stohl András unatkozva tölti rabságának első napjait. Buci egyszemélyes zárkába került, így saját magát kell elszórakoztatnia üres óráiban, illetve múlt hét péntektől már egy kis képernyős, színes tévé is szolgálja a “kényelmét”.

Hozzátartozónak kiadva magunkat, felhívtuk a Kozma utcai intézetet, hogy afelől érdeklődjünk, pontosan milyen feltételeknek kell eleget tennünk ahhoz, hogy “raboskodó rokonunknak” bejuttathassunk egy készüléket. Megtudtuk, a Kozma utcai börtönbe kizárólag szerdánként(!) – az engedély kiadása után, ennek szintén van átfutási ideje – küldhetnek be tévét a kint maradt, aggódó szerettek. A börtönlakóknak ezt követően általában két napot(!) kell várniuk arra, hogy megkapják a készüléket. Ennek az az oka, hogy a tévét letétezik, majd biztonsági okokból bevizsgálják.

Hogy Stohllal miért tettek kivételt, és a többi rabhoz képest miért jutott hiper-sebességgel hozzá a készülékhez, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának sajtóosztályát kérdeztük, de megkeresésünkre csupán egy közleménnyel szolgáltak:

“A nevezett fogvatartott (Stohl András – szerk.) jogerős szabadságvesztés büntetését a vonatkozó hatályos jogszabályok szerint tölti.
A Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka egy hónapja adott utasítást arra vonatkozóan, hogy – más büntetés-végrehajtási intézetek gyakorlatának megfelelően – a fogvatartottak által tartható tárgyak közé tartozó, 37 centiméter képátmérőt meg nem haladó televízió-készülékeket minden munkanapon 08.00-12.00 óra között fogadja a bv. intézet. A televízió átvételére egy ügyintéző és az érintett fogvatartott jelenlétében kerül sor. Ezt követően az intézet műszerészei biztonsági szempontból megvizsgálják a készüléket, és amennyiben mindent rendben találnak, úgy az behelyezhető a fogvatartott zárkájába” – írják közleményükben.

A tévé a cellában egyébként azért is égetően fontos a raboknak, mert az RTL Klub Reggeli című műsorának SMS-csíkját a kint maradt rokonok rendszeresen arra használják,  hogy – megúszva az intézmény előtti bekiabálásokért járó büntetést – azon keresztül üzengessenek raboskodó szerettüknek – tudta meg a Hír24 egy jól értesült informátorrtól.

“A csíkon való üzengetésről természetesen mindenki tud, de nincs értelme harcolni ellene. Egyrészt valamennyire a tévék is szűrnek és csak a szerelmes, meg a jókívánságos üzenet jelenik meg. Másrészt meg azért elég sok mobil telefon forog bent. Tehát, ha valaki rosszban sántikál és tényleg a bűntársaival akar kapcsolatot tartani, akkor megtalálja a sokkal kevésbé látványos módját. Ennek az üzengetésnek inkább az az oka, hogy a havi egy látogatás nagyon kevés, telefonra meg a többségnek nem mindig van pénze” – árulta el portálunknak az informátor.

Tehát az RTL Klubon keresztül akár Ön is üzenhet Bucinak!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik