Shakira talán még életében nem volt oda egyetlen férfiúért sem úgy, mint Gerard Piquéért. Néha még a saját koncertjeiről is elkésett, csak hogy végignézhesse párja csapatának meccseit. Ezt az óriási odaadást azonban úgy “hálálta meg” a világ-, és Európa-bajnok hátvéd, hogy egy fiatalabb lánnyal megcsalta az énekesnőt. Az affér pedig valahogy a kolumbiai Riszakirálynő fülébe jutott, és azonnali hatállyal faképnél hagyta a hórihorgas focistát.
Shakira és a Barcelona csillaga tavaly nyáron ismerkedett meg, majd hosszas barátkozás után valamikor az év elején lobbant lángra köztük a szenvedély. A kapcsolatukat sokáig titokban tartották, ám március óta már nyilvánosan is vállalták szerelmüket. Aminek most vége szakadt.