Szórakozás

Kismalac költözött a ValóVillába

A luxusbörtön lakói nagy örömmel fogadták új házi kedvencüket, az amerikai törpemalacot.

Az előző esti féktelen buli nyomai mindenkin látszódtak a reggeli keléskor, ráadásul a másnaposságnak egy kicsit sem kedvező feladattal folytatódott a Villalakók napja, ugyanis le kellett futniuk a maratoni távot. Négy órát kaptak erre az embert próbáló feladatra, amit igazi csapatmunkával teljesíteni is tudtak. Gergő, aki az érmeket is kiosztotta lakótársainak igazi csapatépítésnek titulálta a feladatot, ezzel viszont Fecó egyáltalán nem értett egyet. A Villa Dumagépe úgy gondolja, hogy Gergő egy álomvilágban él, hogyha azt hiszi, hogy ez egy csapat, és sok meglepetés fogja még érni a játék folyamán.



A Valóságshow veteránok beszavazója után mindenki távolságtartóan fogadta Pétert. Cristofel egyből leírta, mert bemutatkozáskor nem nézett a szemébe, de a többiek is láthatóan tartanak az új lakótól. Péter a többiek félelmeit igazolva első programként egy olyan őszinteségi játékot talált ki, amiből rengeteg mindent megtudhatott ellenfeleiről.



Mint minden új beköltözőnek Péternek is át kellett esnie a szimpátiaszavazáson, ahol az eddigi legmagasabb pontszámot, nyolcast kapott.

A szombat este egy rendhagyó beköltözéssel is kiegészült. A versenyzők ugyanis csak most tudták meg, hogy a nézők már korábban eldöntötték milyen háziállatról kelljen gondoskodniuk a jövőben. Miután megnézhették a három kismalac bemutatkozó filmjét, a játékosok többsége Zizi mellett tette le a voksát. Így később az összefoglaló végén örömmel látták, hogy a nézőknek is az amerikai törpemalac volt a legszimpatikusabb.



Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik