Szórakozás

Az X-Faktor legőrültebb figurái

Az RTL Klub tehetségkutatója idén is igazolta, hogy az extrém külső, a tánc és az önbizalom nem elég a továbbjutáshoz.

A Sződi testvérek együtt és mosolyogva, de külön sorszámmal érkeztek meg Ördög Nórihoz az X-Faktor múlt heti válogatóján. Ekkor még mindenki reménykedett, hogy talán idén is igazi testvérpárbaj lesz majd az élő adásokban.A duplán hamis kornyikálás aztán gyorsan lelohasztotta a hangulatot a stúdióban, a mentorok nem kímélték a fivéreket, gyorsan hazaküldték őket.

Bár a testvérek hangjából egészen biztos, hogy hiányzik az a bizonyos X, szlalomautózásban ők azok, akik a többieknek az iramot diktálják . A szlalomautózás egy országosan elismert versenykategória, amelyből több bajnokságot is tartanak az országban. A testvérek 11 éve kezdtek el versenyezni, és azóta számos viadalon felállhattak a dobogó tetejére.

“Hat év alatt 44 kupát szereztünk, köztük egy országos kategóia harmadik, illetve egy első és második helyet, amivel bajnokok lettünk és ezáltal autót váltottunk 2010-ben” – dicsekedtek a Sződi fiúk a Fókusznak.



Jó, hogy nem volt a díszletek között csillár a legutóbbi válogatón, mert biztos, hogy az Horváth Ricsi produkciója alatt elrepedt volna. A 17 éves fiú azt mondja, a zsűri kritikái ellenére ő nem adja fel, és legközelebb újra megpróbálja.

“Nekem ez előtt volt egy betegségem, amitől teljesen elment a hangom, és amikor én odamentem az X-Faktorba, két napja javult meg hangom. Majd a színpadon megint teljes mértében elment” – magyarázkodott a Tóth Gabi-slágerrel rikoltozó antitehetség, akinek a hangja egy árnyalattal valóban tisztább lett első nyilvános szereplése óta, de sokat kell még gyakorolnia, ha jövőre le akarja nyűgözni Gesztiéket.



A legnagyobb fejtörést a szombati produkciója óta csak Jackson sámánnak nevezett Vörös Péter okozta a mentoroknak, aki különleges táncával és hangjával az egész stúdiót lázba hozta. Bár mindenki állva tapsolt a nézőtéren, ez nem számított a szavazáskor.

Tamás nem most szerepelt először az RTL Klub képernyőjén. Idén a Csillag születik válogatóján is feltűnt, mormolással és dorombolással, majd Jacko-tánccal próbálta belopni magát Szirtes Tamásék szívébe. A csokoládégyárban dolgozó segédmunkás a nézők emlékezetébe mégis “Hogyha a párduc felemeli a talpát” című saját opuszával véste be magát, amiből tervei szerint hamarosan klipet is forgat.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik