Szórakozás

VV5: balhékkal és villantással indult a show

A szombati beköltözés óta folyamatosak a viták és a rivalizálások. Míg egyesek már most a taktikázáson törik a fejüket, Veronikának apró bikinije okozza a legnagyobb gondot.

Már a hétfő esti összefoglaló elején kiderült, hogy az első közös vállalkozás, az ebéd elkészítése sem hozta közelebb a lakókat: a séf szerepét a cselszövő Kinga vállalta, a dumagép Fecó pedig beállt kuktának. Lelkesek voltak, de amatőrök is. Ezt pedig a Villa Alfahímje – aki egyébként képzett szakács – nem nézte tétlenül. Gergő azzal, hogy folyamatosan osztotta a szőkeséget, kivívta Fecó ellenszenvét. Ezzel pedig a fiúk között is meglazult az egység: ám Gergő és Fecó kénytelen volt újra összefogni. A Villalakók ugyanis két csapatra osztva, vicces vizes játékokban mérhették össze ügyességüket. VV Veronika ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, bár megígérte a szüleinek, hogy nem fog meztelenkedni, parányi bikinije már a második nap félrecsúszott.



A pancsikolást követően Kingáék megmutatták egymásnak legféltettebb tárgyaikat, amiket magukkal vittek a Villába. Egy biztos: a civil életükhöz tartozó emlékek látványa szinte mindenkinek könnyeket csalt a szemébe. A könnyek azonban gyorsan felszáradtak, amikor megérkezett Annamária. A hetedik Villalakó ugyanis sokkolta társait: privátbeszélgetésre hívott mindenkit, ahol aztán ment az adok-kapok.



A személyes megbeszélést követően a Fura lány szembenézett ellenségesen viselkedő társaival. Szemrebbenés nélkül összegezte benyomásait, amit a többiek, nem fogadtak kitörő örömmel. A beszélgetés végére viszont Annamarinak sikerült kicsit megenyhülnie.

Ezután a többieken volt a sor, hogy véleményt mondjanak a Fura csajról. Szimpátiaszavazáson pontozták, hogy egy 10-es skálán mennyit adnának neki: a vélemények eltérőek voltak, Fecó például nyolc-, Attila kettő-, Gergő pedig ötpontosra értékelte Annamari viselkedését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik