Szórakozás

Távozik a VIVA Tv műsorvezetője

Öt év után Zola búcsúzik a VIVA televízió nézőitől. A csatorna azonban nem marad műsorvezető nélkül: a Nagy Vívásban feltűnt Buza Marci csatlakozik Esztihez.

A mindig vidám Zola a VIVA-nál töltött 5 év alatt a csatorna legtöbb műsorát vezette. 2006-ban először a Megállóban tűnt fel, amelyet hamarosan a VIVA Hip követett, majd 2007-től Zolával indult el a tinik egyik kedvenc műsora, a közel 100 részes, Szexi vagy nem című show is. 2008-tól az ország összes pörgős klubjában megfordult a Club Rotation őrült csapatával, és első kézből mutatta meg, milyen is az igazi parti. Kedvenc emlékei között szerepelnek a VIVA nagyszabású rendezvényei, a négy VIVA Comet gála és a négy Teleton-gyűjtés, amelyeket az év csúcspontjaként vezényelt le társaival együtt.

„Lezárom életem egyik meghatározó korszakát. Ez a döntés egy hosszú folyamat eredménye, most érzem úgy, hogy tovább kell indulnom, hogy az életemben fontos és radikális változások jönnek, amelyeknek utat és teret kell engednem” – árulta el Zola, aki nem hagy fel a műsorvezetéssel, de a közeljövőben több időt szentel a zenélésnek és a rádiózásnak. „A VIVA mellett is sok mindennel foglalkoztam, koncertek, akusztikus perfomanszok, rendezvények és fellépések tették ki a szabadidőm nagy részét. További terveimben ezek mind szerepelnek, bár hiányozni fog a csatorna” – tette hozzá a VJ.

A nézők legnagyobb örömére azonban új műsorvezető érkezik a VIVA-hoz: Buza Marci a 2010-es Nagy Vívásban tűnt fel Iszak Eszter mellett, és egészen a döntőig menetelt.

Marci a BGF negyedéves hallgatójaként vág neki a televíziózásnak, így az elkövetkező időben jól kell gazdálkodnia az idejével, hogy a rendszeres Activity-partikra is maradjon energiája. Marci ugyanis imádja a társasjátékokat, és a baráti összejöveteleken rendre előkerülnek a különböző játéktáblák, otthon pedig mashupok, jazz, pop, rock hallgatásával éli ki zenei érdeklődését.

„Örülök, hogy a csatornánál nem feledkeztek meg rólam, és úgy gondolják, képes vagyok új színt hozni a VIVA életébe. A műsorvezetés régóta dédelgetett vágyam, a zene szeretete pedig nálunk családi vonás, így úgy érzem megtaláltam a helyem” – mesélte lelkesen Marci, aki édesapjától, Buza Sándortól leste el a szakma alapjait.

Zola október 7-én búcsúzik a nézőktől Marci pedig szeptember közepétől társműsorvezetőként debütál az Interaktívban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik