Szórakozás

Damu Roland: Ilyen a világon nincs!

Az első fokon 6 év letöltendő börönbüntetésre ítélt színész szerint volt kedvese barátjának köszönheti az ítéletet.

Mint arról korábban beszámoltunk, első fokon 6 év letöltendő börtönbüntetést kapott Damu Roland. A színészt nemi erőszak, személyi szabadság korlátozása és súlyos testi sértés vádjában találták bűnösnek hétfőn.

„Ilyen a világon nincs. Gyakorlatilag ez úgy működik 2011-ben, ha egy nő bevádol valakit, akkor a bírónő eldönti, hogy kinek hisz, és a bírónő neki hitt, de ez egyszerűen nevetséges” – nyilatkozta a volt sorozatsztár a Fókusznak a nyilvános ítélethirdetés után.

A Damu-botrány tavaly novemberben robbant ki. Palácsik Tímea azzal vádolta meg a színészt, hogy bántalmazta és megerőszakolta őt. Damut először őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték, végül szabadlábon védekezhetett. Az eset abban a házban történt, ahol Damu Roland él. Úgy tudni, a színész azért hívta át volt barátnőjét, hogy vigye el az ott maradt dolgait. Információk szerint Tímea később zaklatott állapotban, vérző arccal ment el, és ült be egy taxiba. Miután hazaért, mentőt hívott. Így indult az ügy.

Damu láthatóan összetört az ítélet kihirdetése után. Miközben a bírónő a beszédét mondta, a színész egy dühös pillantást vetett volt barátnőjére, aki lesütött szemmel, a könnyeivel küszködve hallgatta végig az elsőfokú ítéletet. A bírónő hosszasan olvasta az indoklást, amelyben elhangzott, hogy az ügyben súlyosbító körülménynek számított, hogy Damu az eljárás során egyetlen olyan bizonyítékkal sem állt elő, ami enyhítő körülménynek számítana. Az ügyész súlyosbítást kért, míg Damu fellebbezésért folyamodott.

Itt arról szól a történet, hogy van a Palácsik Tímeának van egy olyan barátja, aki ezt el tudta intézni, ennyi” – mondta Damu még a bíróság épületében, hozzátette: nem adja fel a harcot. “Másodfokon most már előveszünk mi is olyan bizonyítékokat, amik azt bizonyítják, hogy ez a hölgy hazudik, és nem én hazudtam”.

Palácsik Tímea zokogva mondta el a véleményét. “Már elmondtam, hogy nekem ettől nem lesz jobb, úgyhogy ezt saját magának köszönheti. Engem inkább az állandó megaláztatás bánt, amit csináltak ellenem. Azt szeretném, ha elfelejthetném, aztán ennyi. De ezt nem tudom, mert egyszerűen annyira fáj és nem tudok kialakítani senkivel sem kapcsolatot”.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik