Szórakozás

Damu Rolandot ma börtönbe küldhetik

Elsőfokú ítélet várható ma az erőszakos közösüléssel és személyi szabadság megsértésével vádolt sorozatszínész ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A tárgyalássorozat személyiségi jogokra, illetve erkölcsi okokra hivatkozva a nyilvánosság kizárásával zajlott, a mai tárgyalás – amelyen a bizonyítási eljárás lezárására és az elsőfokú ítélet kihirdetésére lehet számítani – azonban már várhatóan nyilvános lesz.

A 36 éves Damu Rolandot 2010. november 18-án vette őrizetbe a rendőrség erőszakos közösülés gyanúja miatt, majd két nappal később az elsőfokú bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Ügyvédei azt mondták: ügyfelük panasszal élt a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen, részletes vallomásában “egyértelművé tette”, hogy ártatlan, és poligráfos vizsgálatot kért, hogy bizonyítsa igazát.

A védelem tájékoztatása szerint a másodfokú bíróság tíz nappal később szabadlábra helyezte a férfit, mert sem a szökés, elrejtőzés, sem az összebeszélés veszélye nem állt fenn.

A vád szerint Damu Roland 2008 szeptemberétől 2010 októberéig – kisebb-nagyobb megszakításokkal – élettársi közösségben élt a sértettel, és rendszeresen alakult ki köztük tettlegességig fajuló konfliktus. Egy ízben, 2009 nyarán egy szállodai szobában szóváltás után a férfi ököllel arcul ütötte élettársát, emiatt a nő bal szeme bevérzett.

A vádirat azt is tartalmazza, hogy egy másik esetben, 2010 őszén a vádlott korábbi viszonyuk helyreállításának reményében találkozott a sértettel, a vita azonban elfajult, és a férfi folyamatosan ütlegelte, rugdosta volt élettársát. A nő megpróbált ellenállni, de a vádlott – folytatva a bántalmazást – közösült vele. A sértett a lakásból nem tudott elmenekülni, mert a férfi az ajtót kulcsra zárta, és a történtek után csak hosszas könyörgésre engedte el volt élettársát a lakásból. A bántalmazás következtében a sértett az arcán, a nyakán, a jobb felkarján, a bal bokáján, a jobb térdhajlatán és a hátán szenvedett el zúzódásos, bevérzéses sérüléseket.

A 28 éves nőt mentők szállították kórházba, onnan értesítette a rendőrséget, és feljelentette volt barátját.

Az ügyészség erőszakos közösülés és személyi szabadság aljas indokból elkövetett megsértése miatt börtönbüntetést indítványozott Damu Rolanddal szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik