Szórakozás

144 milliót fizet Mel Gibson az exének

Három részletben 750 ezer dollárt - 144 millió forintnyi összeget - fizet volt barátnőjének Mel Gibson amerikai színész a bíróságon született megállapodás értelmében.

A több mint egy éve húzódó jogi hercehurcát lezáró megegyezés részleteit helyi idő szerint szerdán ismertette a Los Angeles-i feljebbviteli bíróság elnöke. A meghallgatáson mind a sztár, mind korábbi párja, Okszana Grigorjeva orosz énekesnő jelen volt.

Az egyezség értelmében az Ausztráliában élő színésznek a 750 ezer dolláros juttatás mellett továbbra is állnia kell annak a több millió dolláros háznak a fenntartási költségeit, amelyet Grigorjevának és Lucia nevű közös gyermeküknek vásárolt. A kislány idén októberben tölti be a második életévét, és amint eléri a 18 esztendős kort, az ingatlant eladják, a befolyt összeget pedig ő kapja meg. A megegyezés lényege, hogy a kislány – akinek közös felügyeleti jogát is felbontják – ugyanolyan anyagi támogatásban részesül majd, mint a színész-rendező hét másik gyermeke.

Az énekesnő három részletben fogja megkapni az összeget, amelynek utolsó harmadát 2016-ban veheti át, amennyiben nem sérülnek a megállapodás feltételei. Eszerint Grigorjeva nem indíthat polgári pert az Oscar-díjas színész ellen, illetve a jövőben a felek nem tájékoztathatják a nyilvánosságot – sem szóban, sem írásban – kapcsolatuk részleteiről.

Gibson és Grigorjeva rövid, viharos kapcsolatának 2010 januárjában csúnya veszekedés vetett véget, amelynek során Gibson megütötte volt barátnőjét, aki ezért feljelentette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik