Szórakozás

Eltiltották kisfiától az agresszív Pákót?

Úgy tudni, a 3 éves Bence a korábbi veszekedések miatt fél az apjától.

Fekete Pákó magánélete romokban hever. Mint arról korábban beszámoltunk, élettársa Ágica szakított vele. Az ok a férfi feltételezett brutalitása: a nigériai mulatós énekes állítólag rendszeresen bántalmazta, sőt, terhesen is megverte kedvesét.

“Ági elköltözése előtt nap leült beszélgetni Pákóval, és megkérte, hogy foglalkozzon többet Bencével, járjon el pszichológushoz a dühkitörései miatt. Pákó erre begurult, és elkezdett törni, csapkodni a lakásban. Ágit a kisfiú szeme láttára húzta végig a földön a lábánál fogva. Ekkor döntött úgy az édesanya, hogy végleg elköltözik” – nyilatkozta korábban az egyik napilapnak a pár egyik közeli ismerőse.

Egyelőre sem Ágica, sem Pákó nem kívánta kommentálni a sajtóértesüléseket, egyes újságok azonban tudni vélik; Ágica eltiltotta közös fiukat, Bencét az apjától. Éppen úgy, mint egykori felesége tette az első fiával, Rajmunddak, akit csak videófelvételen láthat a mulatós énekes – számolt be az Aktív.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik