Szórakozás

Börtön vár Győzikére?

A roma show-man ezúttal tényleg komoly bajba került, a vád: adócsalás.

Győzike és felesége ellen adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt emelt vádat a Salgótarjáni Városi Ügyészség. A vádirat szerint Gáspár Győző és felesége, Bea asszony 22,2 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek azzal, hogy kijátszották a személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettségüket, ugyanis nem tüntették fel adóbevallásukban a korábbi közismert médiatevékenységet és tévéműsorokat. Az egykori valóságshow-hős 2005-ben és 2006-ban, két év alatt 11,5 millió, Bea pedig 2006-ban 10,7 millió forint kárt okozott adócsalással. Az ügyben egyik rokonuk is érintett: őt pénzmosással vádolja a rendőrség – számolt be a TV2 Aktív című műsora.

A sztárpár a csalásért a pénzbüntetés és vagyonelkobzás mellett, 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztést kaphat. Győzike egyébként 2010 májusáig csaknem 3 millió forintot már befizetett az elmaradásból. A tárgyalás várhatóan szeptemberben kezdődik, ügyvédje, a Stohl-ügy kapcsán ismertté vált Ruttner György.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik