Szórakozás

Angelina Jolie-ék újra Magyarországon

A sztárpár állítólag még ezen a héten hazánkba érkezik. Nálunk forgatják ugyanis több hétig Brad Pittnek az új filmjét.

Jolie, aki emberjogi aktivista és az UNICEF jószolgálati nagykövete is egyben, pénteken Horvátországban járt, hogy a Brijuni-szigeteki Ulysses színházban megtekintse a Lear király előadását.

Ivo Josipovic horvát elnök szerint az amerikai filmsztár segíteni akar a horvátországi aknamentesítésben.

“Horvátországnak nem az emberhiánnyal van gondja, hiszen kiváló szakértői vannak, sem a felszereléssel, hanem a pénzzel. A pénzhiány és a válság lelassította az aknamentesítési programot” –- mondta Josipovic újságíróknak. Hozzátette: Jolie más adományozókat akar keresni.

Josipovic és Angelina Jolie találkozóján részt vett Djurdja Adlesic, a Horvátország Aknák Nélkül Alapítvány vezetője, aki tájékoztatta a színésznőt a még fennmaradó 800 négyzetkilométernyi terület aknamentesítésével kapcsolatos tervekről.

Jolie, aki szombaton utazott el Horvátországból, előzőleg elmondta, hogy nagy benyomást tettek rá a Brijuni-szigetek, ahová később családjával is vissza kíván térni nyaralni. Az aknamentesítéssel kapcsolatban elmondta, hogy ismerős számára a probléma, mert Kambodzsában van háza, de nem hitte, hogy ez Horvátországban is ekkora gondot jelent.

A színésznő állítólag már ezen a héten Magyarországra érkezik. Nálunk forgatják ugyanis több hétig Brad Pittnek az új filmjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik