Szórakozás

Barátjának írt SMS-t halála előtt Amy Winehouse

„Mindig itt leszek neked" – ezt írta legjobb barátjának utolsó üzenetében a Grammy-díjas énekesnő.

Kristian Marr basszusgitáros és Amy Winehouse barátsága hét évvel ezelőtt kezdődött, a páros akkor rövid ideig egy párt is alkotott, ám a szerelmi románcból végül szoros baráti kötelék alakult ki. Az énekesnő a tragédiát megelőző hétvégén azt tervezte, együtt mennek el Kentbe meglátogatni Marr rokonait, július 22-én azonban csak egy SMS fogadta a zenészt: „Mindig itt leszek neked” üzenettel. Marr ezután Winehouse édesapjától értesült arról, hogy barátját holtan találták északi-londoni lakásán.

A basszusgitáros a Mirrornak adott interjújában azt mondta, az utóbbi időben már nem aggódott annyira az énekesnőért, mint évekkel ezelőtt, látványosan javult az állapota és bár tudott, róla, hogy rendszeresen iszik, örült annak, hogy legalább már nem drogozik.

„A probléma az volt, hogy a kábítószert lecserélte az alkoholra, és alig láttam enni. A fehérbor volt a fő itala. Olyan is volt, hogy felkelt, és azonnal elkezdett inni. Három hónappal ezelőtt váratlanul felugrottam hozzá, és éppen részegen aludt a konyhapadlón. Aggódtam azért, mert iszik, de ugyanakkor örültem neki, hogy már nem drogozik” – nyilatkozta a zenész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik