Szórakozás

“Vigyázat! Az esőben az út vizes! – a világ legostobább táblái

"Vigyázat! Esőben az út vizes!" - ez az egyik győztese a világ legostobább tábláiról tartott internetes szavazásnak.

A vizes tábla az Egyesült Államokban segíti azokat, akik még életükben nem találkoztak esővel, vagy ha mégis, éppen nem úton voltak.

“A lift nem működik! Kérjük, használja a liftet!” – ez a felirat is az Egyesült Államokban gondolkodtatja el elolvasóit. Szerzője feltehetően másodjára lépcsőt akart írni, de még mindig a liftnél tartott az agya.

A szavazáson a toplistára került egy ostobának egyáltalán nem mondható, sokkal inkább kereskedelmi agyafúrtságról tanúskodó táblafelirat is.

“Vegyen egy sült halat krumplival kettő áráért, és akkor kap egy második adagot teljesen ingyen!” Hogy hányan csaptak le a rendkívüli akcióra, és vettek rögvest két adagot, nem tudni.

Egy túraösvény kezdőpontjánál a következő feliratú táblát tették ki amerikai erdészek: “Az ösvény kialakításánál tekintettel voltunk testi és szellemi fogyatékosokra. Azok, akik nem fogyatékosok, szintén használhatják az ösvényt az eredeti célnak megfelelő módon.”

A táblatoplistáról beszámoló brit Metro újság saját hazája tájáról is szolgál példákkal. “Sávlezárás forgalomtorlódás enyhítése végett”. Nos, a lezárt sávban biztosan nem alakult ki dugó, de a szabadon maradt sávokra ez nem biztosan modnható el…

“Segélyhívó telefon 20 méterre!” Ez egy önhibát korrigáló tábla. Csak az veszi nagy hasznát, aki a táblától nem látja a telefont. A segíteni nagyon akaró mesterek szerencsére csak egy feliratot tettek ki, így nem takarták el túlzottan a különben messziről is szembeötlő segélytelefont. És nem tettek 1 méterrel elé egy “Segélyhívó telefonra figyelmeztető tábla 1 méterre!” táblát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik