Közélet

Közlekedési tábláknak estek részeg fiatalok

A szegedi belvárosban járőröző gyalogos rendőr és városőr fogta el azt a három fiatalembert, akik közlekedési terelő táblákat rugdostak az árokba.

A közösen járőröző rendőr és a városőr csörömpölésre és hangos puffanásra lett figyelmes a Tisza Lajos körúton szerdára virradó éjszaka, ezért a hang irányába indultak. Ekkor látták meg, hogy három fiatalember a Tisza Lajos körút és a Gogol utca kereszteződésénél lévő közlekedési terelő táblákat az árokba rugdossa. A garázdák ezután elindultak az egyenruhások irányába, ám amikor meglátták őket, másik irányba mentek tovább. A gyalogos rendőr a városőr segítségével azonban feltartóztatta őket – tájékoztatott Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A két 22 és egy 21 éves fiatalember kihallgatása során azt mondta, hogy egy házibuliban voltak, ahol egyikőjük egy pofont kapott. Ezen háborodtak fel annyira, hogy erősen részeg állapotban a tábláknak estek.
A Szegedi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntett és közlekedés biztonsága elleni bűntett megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a dühöngő fiatalok ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik