Szórakozás

Sünkölyköket nevelnek a Szegedi Vadasparkban

A gólya- és bagolyfiókák, Miska, az elárvult mókus és több őzgida után legutóbb három kis keleti sün érkezett a Vadaspark természetvédelmi mentőközpontjába.

A körülbelül két és fél hetes kölykök egy zsombói kertben bukkantak föl, anyjuk feltehetően elpusztult, és az éhes kicsik útnak indultak. A kert gazdája sorban talált rájuk, pár nap eltéréssel, és ő hozta be őket a vadasparkba. Négyen voltak, közülük három maradt életben anyjuk elvesztése után.

A kis jövevényket macskatejpótló-tápszerrel etetik, tehéntejet ugyanis nem kaphatnak, mert annak túl magas a zsírtartalma. Azoknak, akik mégis maguk vállalkoznának sünkölykök felnevelésére a szakember azt tanácsolta, felhígított tehéntejet adjanak a tüskés hátú apróságoknak.

A Tisza-parti város állatkertjének mentőközpontjában évről évre számos fiatal sünt fogadnak. Tavaly például 36 érkezett, ebből harmincat szabadon is tudtak engedni.

A keleti sün nősténye évente kétszer, négy hét körüli vemhesség után fial. A születéskor lágy tüskéjű kölyköknek kéthetes korukban nyílik ki a szemük, s a születéskor fehér színű tüskéik is csak ekkor kezdenek el besötétedni és megkeményedni.

A keleti sün védett állat, természetes ellenségein kívül elsősorban az autók veszélyeztetik az esti utakon, de akár egy kerti fűnyíróval történő találkozás is végzetes lehet számukra.

forrás: zooszeged.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik