Szórakozás

Anyukája rendezné VV Zsófi piszkos ügyeit

Az egykori villalakó pr-menedzsere 250 ezer fektetett be a Rágógumi videklipjébe, de még egy fillért sem látott viszont.

Gyanítjuk, hogy az évszázad befektetését bukta el VV Zsófi pr-menedzsere, amikor szponzorok hiányában 250 ezer forintot áldozott a lány Rágógumi című számához forgatott videoklipjére a saját zsebéből. A tabu.tv információi szerint ugyanis Koczka Máté már két hónapja várja a jövedelmező üzlet reményében kifizetett pénzt.

Az egész azzal kezdődött, hogy VV Zsófi megírta a szám első verzióját, amelyet aztán zeneszerzők segítségével „fogyaszthatóvá” varázsoltak. A lány menedzsere ezután megrendelte a videoklipet, de a támogatók kihátrálása miatt nem volt keret a forgatásra. Ekkor jött a képbe Koczka, aki kifizette az első részletet a videót legyártó cégnek.

A fennmaradó 100 ezer forintot maga Zsófika csengette ki két hónappal a forgatás után, majd kézhez is kapta az anyagot. A szerdán nyilvánosságra került klip egycsapásra meghódította az internetet, de nagy rá az esély, hogy a pokol legmélyebb bugyraiban is állandó sláger lesz.

Koczka szerint Zsófi két hete megígérte, hogy tárgyalnak a videoklip tulajdonjogáról, de ez eddig nem jött össze. A VV üdvöskéje alig veszi fel a telefonját, flegmán beszél, sőt legutóbb már azt sem értette, miért kellene törlesztenie a klipért – panaszkodott a pr menedzser, aki a hozzáállást fájlalja leginkább. Úgy tudni, a helyzetet Zsófika anyukája akarja megmenteni, aki személyes találkozót kezdeményezett Koczkával.

(VV Zsófi videoklipjét olvasóink szellemi épségének megóvása érdekében többször nem ágyazzuk be!)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik