Szórakozás

Megkezdődött a harc Schwarzeneggerék válóperében

A Terminátor-filmek sztárjának megcsalt felesége azt szeretné, ha a bíróság döntene a gyerektartás összegéről.

Maria Shriver feltehetően egyet ért csalfa férje azon véleményével, hogy ha már a volt kaliforniai kormányzó ország-világ előtt megalázta és évekig gyűrte a lepedőt a házvezetőnőjükkel, majd teherbe is ejtette az asszonyt, akkor igenis kijár neki egy „kis” kárpótlás a sok csalódásért és idegeskedésért.

Terminátorné ezért a keresetében azt kérte a bíróságtól, állapítsanak meg gyerektartási összeget, hiszen a kaliforniai törvények szerint jogosult erre, noha Schwarzenegger már így is szép kis summát utal át megcsalt felesége bankszámlájára havonta. A volt kormányzó fizeti többek között két fiúk magániskoláját.

A színész ügyvédje beadványában arra kérte a bíróságot, tekintsenek el az asszony követelésétől, hiszen Shriver markát a válás után így is hatalmas vagyon üti. Az előzetes számítások szerint – mivel Schwarzenegger és neje nem kötött házassági szerződést – Shriver a 400 millió dolláros vagyon felével, vagyis csaknem 53 milliárd forinttal szállhat ki a 25 éve tartó házasságból.

Az asszony egyébként nemrég 10 millió dollárért vásárolt magának egy 1022 négyzetméteres házat Brentwoodban. A luxusingatlanban nyolc hálószoba, hét fürdő, három garázs, tornaterem, házi mozi és borospince is található. Az új otthon pár utcányira van a korábbi közös családi fészektől, Shriver állítólag négy gyermekük miatt akart Schwarzenegger közelében maradni, ugyanis megosztva gyakorolják a felügyeletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik