Szórakozás

Brutálisan kivégezték a népszerű énekest

Lelőtték Guatemalában Latin-Amerika egyik legismertebb folkénekesét, Facundo Cabralt.

Az 1937-ben született művész Guatemalavárosban adott koncertet, majd Henry Farinas nicaraguai koncertszervezővel útnak indult a repülőtér felé, de útközben megtámadták őket. A guatemalai elnök szerint a merénylők vélhetően nem az imsert énekessel, hanem Farinas-sal akartak végezni. A koncertszervező azonban életben maradt, bár súlyosan megsebesült. Az elnök a gyilkosság után vizsgálatot rendelt el és Guatemalában háromnapos gyászt hirdettek.

Facundo Cabral nagy népszerűségnek örvendett Latin-Amerikában, haláláról a térség több politikai vezetője is megemlékezett. Cristina Fernández argentin elnök mély fájdalmának adott hangot, Hugo Chávez venezuelai kollegája pedig azt írta a Twitter közösségi portálra: “Micsoda fájdalom! Megölték a pampák nagy trubadúrját, Argentínával sírunk”. Cabral előtt tisztelgett Kolumbia és Ecuador elnöke is, csakúgy mint a Grammy-díj latinzenei akadémiája.

Az argentin énekes életét végig kísérte a fájdalom és a szegénység. Nyomorúságos gyerekkora volt, feleségét és kisgyerekét 1978-ban repülőszerencsétlenség érte. A zenész csaknem teljesen vak volt, gondja volt a mozgással, megküzdött a rákkal. Művein is átszüremlett nehéz élete, leghíresebb balladája a No soy de aquí ni soy de allá (Nem vagyok innen való, sem onnan) című dal volt. Számait több latin-amerikai zenész, például Juan Luis Guerra is feldolgozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik