Szórakozás

Megasztár 6: Presser örül, hogy szabad

A TV2 nemrég bejelentette, hogy az idei Megasztár teljesen új külsővel és belsővel gördül tovább, ez pedig a megmondók cserélését is eredményezi.

Már lehet jelentkezni a Megasztár hatodik szériájába, a műsor indulásáig pedig a csatorna folyamatosan csepegteti a produkcióval kapcsolatos kulisszatitkokat. Még túl sok dolgot nem tudtunk meg az újjávarázsolt tehetségkutatóról, de az már biztos, hogy többek között a zsűri is repül a műsorból: Friderikusz Sándor, Eszenyi Enikő és Presser Gábor helyett például Falusi Mariann és Bereczki Zoltán értékeli a játékosokat. A Tabu Tv riportere nemrég az elválás körülményeiről kérdezte a hazai zenei ikont.

“Tavaly azt gondoltam, hogy egy szezont elvállalok, de nagyon-nagyon bonyolult lett az életem attól, hogy tulajdonképpen negyed éven keresztül túl sok mást nem tudtam csinálni a műsoron kívül” – mondta Presser Gábor, akinek úgy tűnik, hogy egybeestek a számításai a TV2 vezetésével, ugyanis a csatorna sem szerette volna folytatni az együttműködést.

“Kaptam egy nagyon korrekt levelet a TV2-től, amelyben leírták, hogy egy új formátumban gondolkodnak, amiben teljesen új lesz a külalak, a belbecs, a külcsín és teljesen új zsűri is lesz. Szerencsére találkoztak az elképzelések, mert nekem két egymás utáni évben az nem jön össze, hogy ennyire lekötött legyek” – magyarázta Presser, aki tehát ősszel is szabadon dolgozhat.

A zenész egyébként sokáig úgy vélekedett, hogy nagyon-nagyon kellenek a tehetségkutatók, de már egy kicsit finomított az álláspontján. “Nagyon fontos, hogy megismerjük a kincseinket, de azt már nem tudom, hogy jó-e, hogy összeérnek egymással az ilyen produkciók. Nekem zsűritagként sosem volt feladatom a szereplők utóéletének gondozása, hanem inkább a média és a szakma válogat közülük” – nyilatkozta a zenész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik