Szórakozás

Koncert nélkül lépett le a pénzzel Dobrády Ákos

A TNT zenekar egykori frontembere kevesellte a nézőlétszámot, ezért a koncertet lefújta, de a gázsit állítólag zsebre tette.

Az énekes vasárnap Kiskunfélegyházán lépett volna fel, de az ezért járó díj kézhezvételét követően fél órával később közölte, hogy a csekély számú közönség miatt nem hajlandó a rendezvényt megtartani – írja a baon.hu a Kiskun Szabadidő és Sport Kft. ügyvezetőjének közleményére hivatkozva.

Váradi Ákos azt állítja, Dobrády nem mondhatta volna le a koncertet, ugyanis a szerződésben foglaltak szerint ezt csak akkor tehette volna meg, ha 100 főnél kevesebben látogatnak ki, márpedig vasárnap – a kft. kimutatása alapján – összesen 300-an tartózkodtak a helyszínen.

A sajtóközleményéből az is kiderül, próbáltak egyezségre jutni Dobrády Ákossal és testvérével, de azok állítólag minden lehetőség elől elzárkóztak, majd elhagyták a helyszínt. Az ügyvezető éppen ezért most azt tervezi, hogy bíróságra viszi az ügyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik