Szórakozás

Bosszúszomjas testvérpár fenyegeti Alekoszékat

A Bartucz fivérek azt állítják, hogy az Okostojás és öccse lenyúlták a barátnőiket, amit ők nem fognak annyiban hagyni.

A ValóVilág 5 első válogatója – mint ahogyan arra számítani lehetett – nem zajlott botrányok nélkül. Egy testvérpár tűnt fel a jelentkezők között, akik azt állították, hogy a VV4 győztese, Alekosz és öccse, Tibor elhódította a kedveseiket. A valóságshow mostani szériájába is azért jelentkeztek, hogy ország-világ előtt megmutassák, őket nem lehet csak úgy felszarvazni.

János a Bors című napilapnak elmondta, az újságokból értesült róla, hogy barátnője, Betty – akivel már három éve voltak együtt – legújabban Alekosz oldalán mutatkozik. A férfi azonnal szakított a lánnyal, és most azt tervezi, elégtételt vesz a szexkiborgon. Bátyja, Péter is csúnyán megjárta, ő a VV4 döntőjének élő közvetítésén látta meg, hogy szerelme, Sára Alekosz öccse mellett virít az első sorban. Péteréknek egyébként már van egy kétéves kisfiuk is, a lányt azonban még ez sem gátolta meg abban, hogy összeszűrje a levet a kisebbik görög hőssel.

A fivérek most abban reménykednek, hogy Tiborral együtt majd ők is beköltözhetnek a Villába és így végre „módszeresen kicsinálhatják” a hellén csábítót.

Alekosz egyáltalán nem zavartatja magát a Bartucz testvérek bosszúja miatt. Szerinte az egész egy kitaláció, egyszerűen csak irigylik tőle Bettyt, ami nem is csoda: a csinos lány módfelett szolgálatkész. Mint mondja, a szőke bombázó a legmerészebb vágyait is teljesíti a legfölsőbb szinteken, ugyanakkor azt tagadja, hogy ez szerelem lenne, sokkal inkább egy roppant erős kémiai kapcsolat van közöttük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik