Szórakozás

Vérre menő csatát vívták a sztárok a VOLT-on

Bencsik Tamara az Animal Cannibals-es fiúkkal, míg Lola Puskás Petivel és Czutor Zolival állt össze a sztárok nem mindennapi „kemping kiképző" versenyén.

Három igazi retro, kempingező feladattal küzdött meg két sztárcsapat. Lola Puskás Petivel és Czutor Zolival, Bencsik Tamara pedig az Animal Cannibals legénységével szállt versenybe. Röpke fél óra alatt kiderült, hogy ki az ügyesebb a hálózsák összecsomagolásában, a matrac felfújásban és a babkonzerv elkészítésében. Igazán vidám hangulatú, ám vérre menő csatát vívott a két társaság Jack bácsi rezidenciáján az idei VOLT Fesztiválon Sopronban. A végül győzelmet szerző csapat hölgy tagja, Bencsik Tamara még egy kis sérülést is szerzett a konzervek kinyitása közben.

„Annyira elkapott a hév, annyira siettem, hogy az egyik konzervvel megvágtam a kezemet. Persze semmi komoly baj nem történt, ez benne volt a játékban, amit nagyon élveztem” – árulta el Bencsik Tamara. „A konzervnyitás és a főzés volt a legtesthezállóbb feladat, mert minden nap készítek valamit a konyhában. Nagyon házias vagyok a párom legnagyobb örömére, hiszen nem okoz gondot egy-egy finomság elkészítése” – tette hozzá az énekesnő, aki nagyon elégedett csapattársai teljesítményével.

Loláékat nem viselte meg a vereség. Az énekesnő Puskás Petivel együtt belevetette magát a fesztivál forgatagába.

„Imádom a fesztiválokat, egyedi hangulata van egy-egy ilyen megmozdulásnak. Nagyon készülni sem kell rá, egy fogkefe elég ahhoz, hogy akár egy délutáni koncert-látogatásból vagy épp egy ilyen kemping versenyből gond nélkül hajnalig tartó bulizás alakuljon. Ilyenkor minden fiatal nagyon spontán és laza, ami hihetetlenül jó” – vallotta be Puskás Peti, aki csapattársa Czutor Zoli zenekarának, a Belmondo-nak koncertjét is végig bulizta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik