Szórakozás

Rétesrekord Mórahalmon

A tavalyi rétesrekordot megdöntő, 23,2 méteres egyben sütött rétes készült el vasárnap Mórahalmon.

Az igazi tésztához jó minőségű liszt és a rétest sütő szíve-lelke kell – mondta a tavaly 19,6 méteres hosszúságig jutó mórahalmi rekorder csapatot irányító Kovács Lászlóné Ilona.

A liszt mellett langyos vízből és néhány csipetnyi sóból készült tésztát addig kell gyúrni, amíg az el nem válik az edény falától, majd következik a pihentetés. Közben persze gondoskodni kell arról, hogy ki ne száradjon, ehhez a legjobb, ha olvasztott zsírral kenegetjük – árult el néhány szakmai titkot a munka közben a réteskészítő-mester.

A rétestészta kézi húzásához először hatan láttak hozzá, majd amikor a hártyavékonyságú tészta már több mint húsz méter hosszúságú lett, többen a közönség soraiból is bekapcsolódtak a munkába. A rétes almás töltelékét egy jókora edényben állították össze, majd tucatnyian szórták rá az egymáshoz tolt asztalokon kihúzott tésztára.

A rekorder ínyencség különlegessége, hogy egyben sült ki, ehhez azonban nem óriáskemencét építettek a II. Dél-Alföldi Rétesfesztiválon, hanem egy különleges vonatot állítottak üzembe. A gázfűtéses vonat óránként öt-hatméteres sebességgel haladt végig a pályájára fektetett rétes fölött, amely közben készre sült.

Az óriás rétest eladják, a befolyt összegből pedig a beteg újszülöttek gyógykezelését segítő Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítványt támogatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik