Szórakozás

Egy színház, ahova aludni mennek az emberek

Elbóbiskolni, ne adja az ég, még horkolni is, a színházba járók rémálmának számít. Egy londoni társulat azonban megtöri a tabut, Altató című előadásával szó szerint álomba ringatja nézőit.

A Duckie nevű színházi csoport a Barbican Színházban várja a különleges darabbal a nézőket, akik pizsamát és fogkefét, esetleg még alvómackót is visznek magukkal. Az előadás 22 óra 30 perckor kezdődik, egy-, két- és háromszemélyes ágyak sorakoznak a pódium előtt.

A nézők kényelembe helyezik magukat, a négy színész pedig belevág az előadásba, amely akár reggel kilenc óráig is eltarthat. A közönség tagjait altatódalokkal és álomvilágokból származó jelenetekkel ringatják el.

A szüneteket a nézők fogmosásra használhatják fel, aztán irány újra az ágy. A show akkor ér véget, amikor az utolsó néző is elaludt. A 42 fontot kóstáló jegyárban a következő napi reggeli is benne foglaltatik.

A Duckie társulat – a négy színész és a rendező – komolyan veszi feladatát, legfontosabb szabályuk, hogy nem űznek játékokat az alvó emberekkel. Persze szórakoztató látni, hogy egyszerre ötvenen alszanak a nézőtéren – mondják a színészek. Az általában fiatalokból álló vendégseregtől visszafogott viselkedést várnak, ahogy az egy színházban illik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik