Szórakozás

Eljegyezték a Barátok közt bombázóját

Még a barátaikat is meglepték, Balogh Edina és párja öt hónapnyi együttélés után máris jegyben jár.

A Barátok közt Kingáját alakító egykori szépségkirálynő évek óta ismeri szerelmét, a népszerű sorozat zeneszerzőjét, Som Krisztiánt, de ahogy mesélik: az igencsak távoli munkakapcsolatnál több egészen öt hónappal ezelőttig nem volt közöttük.

Edina több mint 7 éve a Barátok közt szereplője, Krisztián pedig a sorozat indulása óta zeneszerzőként dolgozik a produkcióban. A nagy találkozás azonban évekig váratott magára. Alakuló kapcsolatukról sokáig csak a közeli barátok tudtak, a kollégák még jó ideig nem.

Az első perctől kezdve minden szabadidejüket együtt töltötték, de a kezdeti kétlaki életet, az éjszakai autózásokat hamar megunták, ezért gyakorlatilag már a kapcsolatuk elején összeköltöztek, és a családlátogatás sem váratott sokáig magára. Kapcsolatuk alakulásában fontos szerepet játszottak a közös utazásaik, azt mondják, igazán ott tudtak zavartalanul közel kerülni egymáshoz.

Krisztián hetek óta készült és előre megtervezte a romantikus lánykérést. Első csókjuk helyszínére, egy hegy tetejére vitte Edinát, ahol aztán feltette a nagy kérdést. A sorozatsztár természetesen azonnal igent mondott. Esküvőről azonban egyelőre nincsen szó köztük. Legközelebbi terveik a nyaralásról szólnak, három hétig utaznak majd Görögország történelmi helyszínein.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik