Szórakozás

A Rippel fivérek lenyomták az úszózsenit

A Rippel testvérek és Gyurta Dani is rajthoz állt a Hungaroring Vezetéstechnikai pályáján. A csúszós pályán az artisták bántak a legügyesebben a kormánnyal.

A jobb közlekedési morálért negyedik éve küzdő Fair vezető programhoz idén is több, mint hétezren csatlakoztak az ország minden pontjáról. A mentők, a tűzoltók és a rendőrség által is támogatott kezdeményezéshez évről évre egyre több híresség is csatalakozik. Idén a Rippel fivérek mellett Gyurta Dani ült autóba, hogy egy igazán férfias küzdelemben kiderüljön, a volán mögött ki a bajnok.

„Korábban jártam már vezetéstechnikai oktatáson, így nem volt teljesen új a szituáció, de úgy gondolom, hogy az autóvezetés egy olyan dolog, amiben az ember folyamatosan fejlődik. Minden megtett kilométer új tapasztalatot jelent” – árulta el Rippel Viktor, aki egy másodperccel végzett testvére előtt. „Nagyon élveztem a versenyt és örömmel álltam a kampány mellé, hiszen Európát járva úgy gondolom, van még mit elsajátítani a magyar autósoknak. A nyugati országokban tapasztalható az a tolerancia, ami szerintem a balesetmentes közlekedés feltétele” – tette hozzá a világhírű artista, akiért lánya izgult a Fair vezető versenyen.

A tavalyi sztárfutam győztese, Dammak Jázmin is végig nézte a fiúk versenyét. A szépség elárulta, nem hisz a női vezetőkről szóló sztereotípiáknak.

„Az, hogy valaki jó vagy rossz vezető alkat kérdése. Nem hiszek abban, hogy a nők kevésbé ügyesek a volán mögött” – árulta el az egykori szépségkirálynő. „Magas sarkúban is szoktam vezetni, rövid távon még kényelmesebb is, mint a sportcipő, mert könnyebben elérem a pedálokat. Azt sem tagadom, hogy olykor egy-egy piros lámpánál belenézek a tükörbe és javítok a sminkemen, ettől függetlenül nem tartom igazán csajos vezetőnek magam” – tette hozzá Jázmin.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik