Szórakozás

Önmagát csonkítja a 3 éves kisfiú

Nem egyszer tett szándékosan magában kárt egy három éves kisfiú Shropshire-ben. A kicsi folyamatosan megsebzi magát anélkül, hogy bármit is érezne a fájdalomból.

Josh Hodgkiss egy ritka genetikai rendellenességben, a Smith-Magenis szindrómában szenved, ami miatt nem érzékeli a fájdalmat – írja a manna.ro.

A szülők hatalmas összegeket költöttek már arra, hogy legalább a lakásukat akadálymentessé tegyék. Csak 12 ezer fontba került, hogy kijavítsák a fiúcska okozta károkat, és eltüntessék az éles kiszögelléseket, a gyermek hálószobájából pedig tízezer angol fontért tüntették el a sarkakat.

“Egyik alkalommal bementem a fürdőszobába, és tiszta vér volt minden. Josh szinte kettéharapta a nyelvét, ennek ellenére úgy ült a tévé előtt, mintha semmi sem történt volna” – számolt be az anyuka.

Hozzátette, kisfiát nem engedheti más gyermekek közelébe. “Nem hiszem, hogy az emberek megértik, milyen súlyos helyzetben vagyunk. Az egyik percben nagyon szeretetreméltó és aranyos, a másik percben viszont önmagát pofozza, vagy mást” – mondta.

Az orvosok szerint a kicsi fejlődésében is rendellenességek vannak, csupán hat éves kora után kezd majd például beszélni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik