Szórakozás

Idősebbeket is csábít a magyar valóságshow

Az Éden Hotel második szériájának válogatásán 18-19 évesek nem, de 35 éves játékosok próbálkozhatnak.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Viasat3 eddigi legdrágább műsora, az újabb magyar valóságshow, az Éden Hotel 2012-ben újraindul. A tavaly ősszel, Kolumbiában forgatott reality idén nézettség rekordot döntött a csatorna saját gyártású műsorai közt, így nem meglepő, hogy a szerkesztők úgy döntöttek, jövőre is képernyőre tűzik a valóságshowt.

A casting már elkezdődött, sőt már csak négy napig, június 20-áig lehet jelentkezni a második évadra. Az első szériához képest annyi változás történt, hogy akkor 18 és 30, most 20 és 35 éves kor közti jelentkezőket várnak – értesült az [origo]. A forgatási helyszín is módosult, Mexikóban forgatnak majd egy, a korábbi, kolumbiai villánál is szebb helyen.

Az egzotikus vakációra elsősorban olyan független fiúk és lányok jelentkezését várja a csatorna, akik készen állnak egy nagy kalandra. Az első szériában kezdetben öt lányt és öt fiút küldtek ki a dél-amerikai országba, majd a később érkezőkkel a szerkesztők csak bonyolították a helyzetet. Hasonlóan az RTL Klub Kísértés című csajozós-pasizós műsorához, itt is dúskeblű bombázók és kocka hasú szépfiúk versenyeztek egymással. A cél az volt, hogy minél tovább a hotelben maradjanak, és a végén közülük egy elvigye a 25 milliós főnyereményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik