Szórakozás

Kristóf nyerte az Éden Hotelt

A labdarúgó edző és a Linda-Robi páros 12,5 millió forinttal, míg Alíz pénz nélkül térhetett haza Kolumbiából.

A döntő reggele négy játékosra virradt, Alíz és Kristóf, illetve Linda és Robi küzdhetett meg a 25 milliós főnyereményért, de rajtuk kívül néhány egykori lakó is tartózkodott a Hotelben, akik ottlétükkel döntően befolyásolták a valóságshow végeredményét.

A végjáték az érzelmek, a bosszú és a hűség próbájáról szólt. A bent maradt játékosok pontosan tisztában voltak azzal, hogy további sorsuk a visszatérő játékosokon múlik, akik végre bosszút állhatnak a sérelmekért, vagy éppen segíthetik barátaikat.

Kristóf szinte az egész napot végigizgulta, feszült volt és a nyomás is egyre jobban eluralkodott rajta. Alíz már egy sokkal nyugodtabb játékos képét mutatta, csak úgy, mint a másik párosnál Robi, aki egyáltalán nem volt izgatott, társa, Linda azonban egész éjjel nem tudott aludni és másnap sem találta igazán a helyét.

A döntősök egyben biztosak voltak: a végletekig kitartanak egymás mellett, és alakuljon bárhogy, semmi pénzért nem cserélik le vagy árulják el egymást. Az est főszereplőinek először azonban azt kellett elérniük, hogy mögéjük sorakozzon fel a legtöbb döntéshozó, azaz a legtöbb volt lakó. A 25 millióból akár fel is ajánlhattak nekik, hogy őket válasszák.

Elsőként Ádámnak kellett eldöntenie, melyik párt szeretné győztesként látni. Linda nem akarta meggyőzni Ádámot, tudta, elkötelezett híve Kristóféknak, ezzel Robi is tisztában volt, nem tévedtek: a bróker fiú jó barátja mögé állt.

Másodikként Dani következett, nála sem volt kérdés, melyik párost szeretné hozzájuttatni a főnyereményhez, Kristófék mögött ezzel már két döntéshozó sorakozott.

Szandra következett. A fekete hajú vadmacskában mély nyomott hagyott a Kristófnak adott pofon, nem csábult el, Lindáék mögé állt.

Attilának másfél millió forintot ajánlott fel Linda a támogatásáért cserébe, Alízék viszont inkább a fiú érzelmeire próbáltak hatni. Ez sikeresebb taktikának bizonyult, Attila is Kristófék párosát erősítette.

Utoljára Niki maradt. A szekszárdi lány is az érzelmeire hallgatott: negyedikként Kristófék csapatát választottae. Ezzel pedig a 25 millió sorsa eldőlt. És bár a fődíjat 48 nap rabság után az Alíz-Kristóf páros nyerte, a játék ezzel még nem ért véget, még csak ez után derült ki, hogyan alakul a 25 millió forint sorsa.

A hűségpróbán Alíznak és Kristófnak egy-egy hűséggömböt kellett a kezükben tartaniuk. A 25 millió forintot a műsor készítői 10 darab pénzeszsákba rejtették. Félpercenként 2,5 millióval, vagyis egy pénzeszsákkal nőtt a megnyerhető összeg. A szabály egyszerű volt: amelyik játékos elejti a gömböt, elviheti az addig összegyűjtött összeget, míg társa üres kézzel távozik. A páros egy ideig magabiztosan tartotta a hűséggömböt, 12,5 millió forintnál azonban Kristóf elgyengült, mint később bevallotta, az utóbbi pár napban megingott a bizalma Alízban, ezért döntött úgy, hogy ledobja a játékszert. Az animátor lány nem akart hinni a szemének, a többiek is teljesen ledöbbentek, a meglepődöttség és az értetlenség keveredett az arcokon.

A csavar azonban még csak ezután következett: a megmaradt 12, 5 millió forinton Linda és Robi osztozhatott, míg Alíz pénz nélkül távozott a Viasat3 valóságshowjából.

Az Éden Hotel döntőjét itt megnézheted!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik