Szórakozás

Vasszigorral fegyelmezik a Jóban Rosszban sztárjait

A Csillagvirág Klinikára ételt, italt, sőt háziállatot sem lehet bevinni, és még a napozást is kerülni kell.

Nem barnulhattok egy határon túl! – ez olvasható többek között a Jóban Rosszban stúdiójának vasajtajára kifüggesztett plakátról. Gesztesi Károly is tisztában volt a szabállyal, és bár jó barátok a sorozat producerével, Nagy Tamás mégis megbüntette a napbarnított színészt. Gesztesinek fizetnie kellett, amiért háromhetes pihenőjéről barnábban tért haza, mint színes bőrű kollégája, Sorel – írja a Bors című napilap.

A napfürdőzésen kívül ételt, italt is szigorúan tilos bevinni a díszletek közé, hiszen egy-egy ott felejtett üdítő vagy szendvics hatalmas kavarodást okozhat. Sőt, a producer nemkívánatosnak ítélte meg a dohányosokat és háziállatokat is, ugyanis a stábtagok kutyái rendre megjelölték a területeiket, gazdája meg nem akadt a kutyapiszoknak; de párszor az is előfordult már, hogy elfogyott az evős jelenetre rendelt étel, mire elindultak a kamerák.

Bár elsőre talán túlzónak tűnnek az előírások, Nagy Tamás azt mondja: a naponta dupla részekkel jelentkező népszerű sorozatnál szükségesek a szigorú szabályok.

„Sokszor egy történet egymást követő jeleneteinek felvételei között is eltelhetnek napok, sőt akár hetek is. Az nem megengedhető, hogy valaki szerepe szerint beugrik a fürdőszobába könnyíteni magán, majd néhány perc múlva csokibarnán jön ki” – mondta a lapnak a producer.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik