Szórakozás

Brutálisan megverték VV Éva sofőrjét

A több órás késés miatt nem akarták kifizetni Éva gázsiját, és később ebből lett a baj.

Tettlegességig fajult VV Éva pénteki fellépése Dunaszerdahelyen. A lányt este 11-re várták a rajongók és a szervezők, ám csak három óra késéssel gördült be autója a szórakozóhely elé. Ekkor már érezhető volt a feszültség, de csak a kötelező pózolás és fényképezkedés után robbant a bomba.

“Két verzióról lehetett hallani. Az egyik, amit a szlovákok állítanak, a másik, amit Éváék. A szlovákok szerint majdnem zárás előtt érkeztek a rendezvényre, így a tulaj nem akarta kifizetni a fellépés teljes árát, és összekülönböztek. A vita tettlegességig fajult, Éva sofőrjét megverték a biztonsági emberek. Úgy tudom, a férfi súlyos agyrázkódást szenvedett, de már csak itthon ment el a kórházba” – mesélte az egyik, neve elhallgatását kérő helyi rajongó.

A sofőr nem kívánt nyilatkozni az ügyben, VV Éva azonban megerősítette a késésről szóló történetet.

“Valóban késve érkeztünk Dunaszerdahelyre. Én nem tudtam, hogy pontosan mikorra kellett volna odaérnem, ráadásul a sofőr 11 órára jött a pesti lakásunkhoz. Hajnali kettőkor érkeztünk meg. Nekem nem volt más dolgom, csak hogy a rajongókkal közös fotókat készítsek és aláírásokat osztogassak” – árulta el az Új Ásznak Éva, aki a buli végén figyelt fel kísérője bántalmazására.

“A parti után a barátnőmmel együtt el akartuk hagyni a helyet, amikor a kapuban észrevettük, hogy a sofőrünket valaki a földön rugdossa. Nagyon megijedtünk, és rémülten hívtam fel Ádámot, aki most az egyszer nem volt velem” – panaszkodott a Törtető, aki azóta sem tud kísérője hogylétéről.

“Útközben egy szót sem váltottunk a vezetővel, mindenki a történtek hatása alatt volt. Ráadásul a GPS is meghibásodott az autóban, így hazáig nekem kellett navigálnom. Úgy hiszem, hogy a késésünk miatt robbant ki a balhé. Azóta nem tudok semmit a sofőrről, engem kitett a megbeszélt helyen, és elváltak útjaink. Bevallom, megrémiszt a gondolat, hogy engem is bánthattak volna” – zárta mondandóját a ValóVilág sztárja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik