Szórakozás

Végre megnősül a TV2 műsorvezetője?

Rákóczi Feri már jövőre összeházasodna a párjával, sőt szívesen vállalna egy harmadik gyereket is.

Két gyermekkel dinamikus éven vannak túl, és Rákóczi Ferenc tudja, hogy még dinamikusabbak várnak rájuk. Kisfia, Soma első születésnapi buliján múlton és jövőn egyaránt elgondolkozott a műsorvezető. Eszébe jutott édesapja korai halála, és találgatta, neki megadatik-e, hogy mindent megtanítson a gyerekeinek, mielőtt meghal. A szülinapi összejövetelen a műsorvezető váratlan kijelentésre ragadtatta magát.

“A hétvége kicsit Judithról és rólam is szólt. Eddig mindig azt mondtuk, hogy sok-sok év múlva házasodunk majd össze, de ahogy ránéztem a családomra, megfogalmazódott bennem: miért is ne tehetnénk meg ezt mondjuk jövőre? És felőlem a harmadik gyerek sem akadály” – mondja Rákóczi Ferenc, akinek nemcsak a jövő, hanem a múlt is az eszébe jutott.

“Édesapám tizenkét éves koromban meghalt. Csak hatvannyolc éves volt, és még láthatta volna az unokáit. Ennek kapcsán eszembe jutott, hogy egyszer én sem leszek majd a gyerekeim mellett. De remélem, hogy sok időnk lesz még együtt. Szeretném, ha tizenhat év múlva együtt búvárkodnánk, és szeretnék minél többet megmutatni a gyerekeimnek a világból, és megtanítani nekik a saját értékrendemet.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik