Szórakozás

Sarka Kata félti a kísértéstől Hajdú Pétert

A Szépségkirálynő stábjának tagja a Frizbi műsorvezetőjének felesége is, így mindig szemmel tudja tartani férjét.

Több ezren jelentkeztek a TV2 új műsorába, az első rostán azonban csak 600-an mentek át. A versenyre 17-től 27 éves korig lehetett jelentkezni. A válogatón Sarka Kata is részt vett, maga kérte, hogy gyakornokként dolgozhasson a produkcióban, ám ez némi bonyodalmat okozott közte és férje között.

„Kaptam tőle egy fél mondatot, hogy ha nem lennék itt, akkor biztosan megcsalnál, miközben nem. Én sem örülnék, ha Kata egy férfi szépségversenyen dolgozna, vagy ha ő lenne a producere, mert hát baromi nagy a kísértés, de én hűséges vagyok és az is maradok” – mondta Hajdú az Aktív riportjában.

A szigorú zsűri az elődöntőben egyelőre csak a lányok szépségére figyelt, fürdőruhában kellett a kifutón vonulniuk. Andy Vajna elárulta, a hosszú haj a nőiességet szimbolizálja, de egy rövid frizura is izgalmas tud lenni. Kasza Tibi szerint pedig nem kell a kiválasztott lányoknak szupernőknek lenniük, de a megjelenés nagyon fontos.

A zsűrinek végül csak többórás szépségmustra után sikerült kiválasztania azt a 40 lányt, akik továbbjutottak a középdöntőbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik