A lakást már látta korábban Alekosz, a többi villalakóval együtt. Ekkor a forgatás kedvéért a konyhába evőeszközöket, a polcokra pedig könyveket helyeztek el, hogy a képernyőről egy igazi otthon képe köszönjön vissza. Alekosz képtelen volt palástolni a csalódottságát. A VV-győztesnek nem tetszett, hogy üres a polc. Azt hitte, a forgatási kellékekkel együtt kapja meg nyereményotthonát – írja a Bors.
– Na de hol vannak a könyvek? – kérdezte döbbenten. – Olyan szépen be volt itt rendezve. És hol van az a klassz tévé?! – folytatta a leltárt. – Meg azok a tányérok és evőeszközök, amik itt voltak? Azoknak rendkívül jó fogásuk volt. Miért nincsenek itt?
A ValóVilág sajtófőnöke, Dobsi Adrienn elmagyarázta, hogy mindezek a forgatás kedvéért használt díszletek voltak, nem tartoznak a lakáshoz. Az okostojás morogva vette tudomásul, hogy kénytelen némi pénzt áldozni a luxuslakra, ahová tervei szerint sok nő és kevés barát teheti be a lábát.
Aztán az ajtón kihajolva, búcsúképpen még megjegyezte: – Azért az a 3D-s tévé nagyon szép volt, amit elvittek innen. Annak ott volt a helye.