Szórakozás

Alekosz beköltözött a nyereménylakásba

Menyasszonyával, Veronikával együtt még szülei házában ébredt, de álomotthonába már egyedül költözött.

A ValóVilág 4 győztese csütörtökön átvette lakása kulcsait és a hivatalos papírok aláírása után birtokba is vette élete első saját lakását. Budapest új belvárosában, a Corvin Sétányon található az 51 négyzetméteres lakás, amelyhez egy 65 négyzetméteres terasz is tartozik.

A megilletődöttségtől szavakat sem talált a görög hódító, amikor belépett új otthonába. A Fókusz stábjától kapott névtáblát nem ragasztotta még fel, azt mondta kell egy-két nap, amíg szelleme átjárja a lakást és megtalálja a megfelelő helyet.

A finálé hetében a három döntős – Éva, Jerzy és Alekosz – már eltöltött itt egy estét, akkor mindhárman írtak egy-egy levelet és elrejtették a lakás különböző pontjain. Alekosz lelkesen kereste az üzeneteket. Jerzy borítékját a hálószobában, Éváét pedig a nappaliban találta meg. Ő Évának írt, mert úgy vélte a lány viszi majd el a fődíjat. A küldeményt azonban most nem nyitotta ki, titokzatosan csak annyit mondott, ezt csak Éva teheti, mivel leginkább a kettejük kapcsolatáról szól. Azon a napon azt is megfogadták, hogy a győztes majd egy nagy házavató bulival várja a többieket. A kérdés már csak az; Alekosz mikor váltja be ígéretét.



Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik