Szórakozás

Újra itthon Erőss Zsolt és hegymászó csapata

A teamből ketten, Erőss és Gál László értek fel a világ negyedik legmagasabb hegycsúcsára, a Lhocéra még május 21-én.

Tapsviharral köszöntötték családtagok, ismerősök Erőss Zsoltot és hegymászó csapatát a Liszt Ferenc Repülőtéren. A Himaláján lévő 8516 méter magas Lhocéra először Gál László ért fel és helyezett el egy nemzeti színű szalagot másfél hete. Őt követte Erőss Zsolt, akinek a hideg és a műlába jelentette az egyik legnagyobb kihívást.

„Leginkább a lábaimra kellett figyelni, le kell venni a bakancsot, masszírozni kell, a műlábat is, mindezt meredek terepen úgy, hogy közben el ne ejtsem a műlábat vagy akár a bakancsot” – mondta az RTL Híradójának a hegymászó.

Gál László a csúcsról lefelé jövet elhagyta egyik kesztyűjét és fagyási sérüléseket szenvedett mind a két kezén. Szerencsére sérülései nem maradandóak és néhány hónap alatt rendbe jön mind a 10 ujja.

Erőss Zsolt lett az első hegymászó, aki művégtaggal hódította meg a Lochét. Azt mondja, nem hagyja abba a hegymászást, és ugyanezzel a csapattal a még magasabb csúcsok megmászására készül.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik