Szórakozás

Pocak a legjobb nyomkövető

Magyar és szlovén rendőrkutyák, illetve vezetőik kerültek a dobogós helyekre a nemzetközi kutyavezetői verseny két kategóriájában, nyomkövetésben és drogkeresésben.

A versenyt a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szervezte. Öt külföldi és két hazai csapat mérkőzött meg a csütörtök, péntek, szombati versenynapokon.

A szomszédos országok közül Horvátország, a Boszniai Szerb Köztársaság, Szlovénia, Szlovákia, valamint Románia delegációja mérettette meg magát. Magyarországot a Budapesti és a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, illetőleg a Nógrád és a Szabolcs-Szatmár-Beregi Rendőr-főkapitányság közös csapata képviselte.

Nyomkövetésben Pocak volt a legjobb, és vezetője, a BRFK-s Szávity József. Második helyen végzett Zsadányi Mihály Ice nevű kutyájával, harmadik lett a szlovén Milivoj Filipic Tom nevű kutyájával.

Kábítószer keresésben a legjobbnak a szlovén Dzesy és vezetője, Marjan Casar bizonyult. Második helyen végzett Walter Tamás Happy nevű kutyájával, harmadikak pedig a szintén magyar Handó Tamás és Lina nevű kutyája lettek.

A szervezők különdíjakat is osztottak. Döntésük alapján a legjobb magyar versenyzőnek járó különdíjat Szávity József vehette át Pocak nevű kutyájával együtt. A legjobb külföldi versenyzőnek járó különdíjat a szlovén Marjan Casar (és kutyája, Dzesy) kapta – tájékoztatott a verseny végeztével a szervező Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik