Szórakozás

Három éve egy fán lakik

Egy brazíliai férfi a madarakat viharban megfigyelve jutott arra a következtetésre, hogy talán neki is a falombok közé kellene menekülnie, ahogy a madarak is teszik.

Belvárosi lakás igazi zöldövezetben, de rendkívül forgalmas helyen. Naponta közel 30 ezren haladnak el Miguel otthona mellett a brazíliai Sao Paolóban, mégsem tűnt fel még senkinek, hogy valaki házat épített magának a fára. Pedig a férfi már három éve ott él.

„Esett az eső, hatalmas vihar volt és egyszer csak arra lett figyelmes, hogy egy csomó madár a fára menekült az eső elől. Akkor elhatároztam, hogy építek magamnak egy házat a fára” – mondta a férfi.

Miguel azután lett hajléktalan, hogy autóbalesetet szenvedett, aminek következtében nem csak munkáját, hanem feleségét és fiát is elveszítette.

Miguel jó ideig észre sem vette, hogy a szomszédos fán is él valaki. Andre Luis Augustót nem sokkal születése után elhagyta az édesanyja. Azután döntötte el, hogy felköltözik egy fára, amikor három társát álmában felgyújtotta néhány bűnöző.

A két szomszéd napközben dolgozik. Miguel olcsó, kínai termékeket próbál eladni, Augusto pedig cipőt pucol; és amikor már azt hitték, hogy végre van saját otthonuk, munkájuk jött az ottani közterület-felügyelet, ki akarják lakoltatni őket, szeretnék, ha egy hajléktalanszállóra mennének.

AJÁNLOTT LINK:

Egy férfi, aki három éve egy fán lakik (TV2.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik