Közélet

Agyonverték a hajléktalant – enyhítették a büntetésüket

A négy fiatal a vád szerint berúgott, majd halálra vert egy fedél nélküli férfit.

Enyhítette a Pécsi Ítélőtábla hétfőn jogerősen egy négyfős társaság három tagjának büntetését; első fokon letöltendő szabadságvesztéssel sújtották őket, mert 2008 nyarán olyan súlyosan bántalmaztak egy hajléktalant, hogy a férfi később belehalt sérüléseibe. A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa a vádlottakat – az ügyben korábban eljáró Baranya Megyei Bírósággal megegyezően – halált okozó testi sértésben találta bűnösnek.

Az elsőfokú bírósággal szemben azonban a most 20 éves B. Norbert Pétert két év tíz hónap fiatalkorúak börtöne helyett egy év nyolc hónap fogházra, a szintén 20 éves Ny. Balázst két év hat hónap fiatalkorúak börtöne helyett egy év négy hónap fogházra, a 21 éves G. Norbertet két év tíz hónap fiatalkorúak börtöne helyett egy év nyolc hónap fogházbüntetésre ítélte.

Az elsőrendű vádlott, a 23 éves L. Zoltán négyéves börtönbüntetése már első fokon jogerőre emelkedett.

A tényállás szerint a négy fiatal 2008. augusztus 8-án több liter bort fogyasztott el Pécs-Kertvárosban. Az italozás közben L. Zoltán azt mondta társainak, keressenek valakit, és verjék meg. Egy közelben lévő, elhagyott üzlethelyiséghez mentek, amelyben hajléktalanok laktak. Az épület földszintjén fekvő hajléktalant körbevették, és bántalmazni kezdték, több alkalommal a felsőtestén, illetve a fején megütötték, megrúgták. L. Zoltán még egy a helyiségben talált léccel is többször fejbe ütötte, majd mind a négyen távoztak a helyszínről.

A sértettet másnap reggel az épület elé ültették hajléktalantársai, és látva állapotát, értesítették a mentőket és a rendőrséget. Az egyébként betegségekkel küszködő hajléktalant kórházba szállították, nyolc nappal később azonban belehalt a bántalmazással összefüggésben keletkezett agyi és tüdősérüléseibe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik