Szórakozás

Együtt akar meghalni Korda Gyuri és Klárika

Balázs Klári egy interjúban Joshi Bharatnak elárulta, hogy nem tudja elképzelni az életét a férje nélkül. Még most is ugyanúgy szereti, mint amikor megismerkedtek.

Klárira hisz az örök szerelemben. 30 éve egyetlen férfiért dobog a szíve, az ő Gyuriájért.

„Azok nem hisznek benne, akik nem találkoztak vele. Létezik, biztos vagyok benne, hogy létezik, és azt is tudom, hogy kevés embernek adatik meg vagy nem veszik észre, hogy ez az, mivel az első vitánál szétugranak, és keresnek egy másikat, és azt hiszik, hogy majd ott nem. Ott kell megkeresni, ahol ott van” – nyilatkozta az Aktívnak az művésznő.

Klárika hisz a sorsszerűségben is, szerinte nem véletlen, hogy találkoztak egymással 1978-ban. De tisztában van azzal, hogy ritka az olyan házasság, mint az övék. Szerinte azért is tudnak jobban odafigyelni egymásra, mert nincsen gyerekük és minden szabad percüket egymásnak szentelik.

Éppen ezért Klárika gondolni sem mer arra, mi lenne, ha elveszítené férjét. Nem tudja elképzelni, Korda György nélkül az életét, nem szeretné, ha egyikük hamarabb menne el. Klárika, mivel hisz a lélekvándorlásban, abban bízik, hogy a következő életükben is egymást boldogítják majd.

AJÁNLOTT LINK:

Korda Gyuri és Balázs Klári együtt halna meg (TV2.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik