Szórakozás

Belehalt veje elvesztésébe bin Laden anyósa

Az idős asszony agyvérzést kapott, miután meghallotta, hogy amerikai kommandósok végeztek vejével a pakisztáni Abbottabadban.

A Londonban megjelenő, arab nyelvű Asark Al-Avszat című napilap szerint Nabih al-Gánem a terroristavezér első feleségének, Najvának volt az édesanyja, és az észak-szíriai Latakiában halt meg egy kórházban. A vasárnapi lap azt írta, hogy a hetvenes éveiben járó asszony “nem bírta elviselni a rossz híreket” és el is ájult, amikor Barack Obama május 2-án bejelentette az al-Kaida alapítójának megölését.

Oszama bin Laden 17 évesen vette feleségül szíriai születésű, akkor 15 éves unokatestvérét és tizenegy gyerekük született. Najva bin Laden néhány nappal a 2001. szeptember 11-ei New York-i terrortámadás előtt hagyta el Afganisztánt, azóta is szülőhazájában él.

Tavaly januárban ugyancsak az Asark Al-Avszat írta meg, hogy az al-Kaida vezetőjének egyik fia elhagyhatta Iránt, hogy megkeresse Szíriában élő anyját. A terroristavezér 1983-ban egy másik nőt is feleségül vett, tőle három gyermeke született, végül elváltak.

Az Abbottabadban lévő ház ostromakor az al-Kaida alapítójának tucatnyi gyereke és három másik felesége is a villában tartózkodott, egyikük meg is sebesült, mert rátámadt az amerikai kommandósokra, ők most mindannyian a pakisztáni biztonsági erők fogságában vannak.
Az iszlám törvényei engedik a többnejűséget, egy férfinak legfeljebb négy felesége lehet, feltéve hogy képes róluk gondoskodni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik