Nagyvilág

Obama: bin Ladent támogatták Pakisztánban

Támogatói hálózat lehetett a terrorista mögött, bár nem tudni, hogy a kormány is segített-e.

“Nem tudjuk, hogy kikből vagy miből állt ez a támogatói hálózat. Nem tudjuk, hogy ebben kormányzati vagy a kormányzaton kívüli emberek vettek-e részt, ezt a dolgot ki kell vizsgálnunk és ami még fontosabb, a pakisztáni kormánynak kell kivizsgálnia” – jelentette ki az amerikai elnök, aki első ízben beszélt erről a kérdésről a nyilvánosság előtt egy televízióműsorban.

A pakisztáni kormányzat, amely már korábban ígéretet tett az ügy kivizsgálásra, tagadta, hogy a bin Ladenhez hasonló szélsőségeseknek menedéket nyújtana.

“Egy kis időbe beletelik majd, amíg ki tudjuk aknázni azt az információt, amit a helyszínen találtunk” – nyilatkozott az amerikai elnök a bin Laden abbotábádi búvóhelyén felfoglalt komputerekről és adathordozókról.

A The Washington Post a hétvégén arról cikkezett, hogy az Obama-kormány sem nyilvánosan, sem a kulisszák mögött nem vádolta meg Pakisztánt bin Laden rejtegetésével. Egy, a lapnak névtelenül nyilatkozó tisztségviselő szerint Washington a kapcsolatok kiemelt fontossága miatt még akkor sem menne el a teljes szakításig, ha bebizonyosodna, hogy a pakisztáni titkosszolgálat valamelyik volt vagy jelenlegi vezetője tudott bin Laden hollétéről.

A lap pakisztáni médiaforrásokra hivatkozva azt írta: nem kizárt, hogy a bin Laden-ügy miatt az ország egyik legnagyobb befolyású embere, Ahmad Sudzsa Pasa tábornok, a pakisztáni Szolgálatközi Hírszerzési Igazgatóság (ISI) vezérigazgatója lemondásra kényszerül.

A pakisztáni idő szerint hétfőn hajnalban végrehajtott rajtaütés óta több felháborodott amerikai törvényhozó követelte, hogy az Egyesült Államok csökkentse vagy teljes egészében vonja meg a Pakisztánnak nyújtott támogatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik